Azt hiszem, hogy nem igazán kell bemutatni saját magunkat saját magunknak. Emberek vagyunk. Vágyunk a társas kapcsolatra. És persze gyarlók is vagyunk mindemellett. Mi következik ebből? Igyekszem ezt a problematikát kicsit közelebbről megvilágítani.
Amikor azt mondjuk, hogy az ember társas lény, akkor ehhez még azt is hozzá kellene tennünk, hogy olyan társas lény, amelyik egy társadalom részeként éli mindennapjait. A társadalom feltételez egyfajta rendező elvet, ami meghatározza többek között a társas viselkedés szabályait is. Mi volna ha ezek a szabályok nem lennének? Akkor ösztönösen cselekednénk. tehát a társas kapcsolatokban is az ösztönösség volna az, ami mozgatja a szálakat. Akkor sokkal nem különböznénk az állatvilágban a hím és a nőstény kapcsolatára jellemző momentumoktól. De emberek vagyunk, bár néha jól esne állatként is viselkedni, ugyebár.
De most akkor lépjünk vissza a problematikánkra: társas lények vagyunk, de egy viszonylagosan kötött szabályrendszerben. Ezek a szabályok egyrészt a konvenciókon alapuló viselkedési szabályok, kisebb mértékben az írott jog által elvárt szabályok és jobban a keresztény kultúrkör szabályai, amik zömében a Bibliában is le vannak írva.
A társadalmunkban az az elfogadott, ha egy férfi és egy nő megismerkedik, megszeretik egymást, összekötik az életüket. Ugyan abban a tekintetben már lazult a gyeplő, hogy nem csak a házasság köteléke az, ami elfogadott, hanem az élettársi kapcsolathoz tartozó kötelék. A monogámia. Gyorsan meg kell jegyeznem, hogy most kifejezetten Európáról beszélek. Az iszlám vallás által uralt területeken természetesen ez másképp van. Egyrészt a monogámia hiánya, másrészt a férfi-nő viszony sajátos felfogása miatt.
A nagy kérdés tehát itt, Európában, hovatovább Magyarországon az, hogy mennyire elvárható egy működő társas kapcsolatban a "kilengés"? Mennyire jelentheti egy társas kapcsolat végét az, amikor valamelyik fél a kapcsolatból új ismeretség felé kacsintgat?
A kérdésre nagyon nehéz megadni a választ, mert talán azt sem merész dolog kijelenteni, hogy teljesen egyedileg kell ezt a kérdést megvizsgálni, figyelemmel a társas kapcsolatban lévő személyek személyiségére, viselkedésére. Ami viszont biztos, hogy önmagában az a tény, hogy a társas kapcsolatban lévők közül egyre többen együtt próbálnak meg közösen új partnert, partnereket keresni a szexuális kapcsolatuk színesebbé tételéhez azt is jelenti, hogy ennek a körülménynek a társadalmi elfogadottsága egyre nagyobb. És az ilyen keresgéléssel kapcsolatban még azt sem lehet kimondani, hogy a fiatalabbak, vagy idősebbek keresik ezt a lehetőséget, hiszen teljes a vertikum: fiatal, idős, házasok, élettársak együtt vesznek részt sokszor ezekben a keresgélésekben.
Mire is akarok kilyukadni ezekkel a gondolatokkal? Arra, hogy az emberi gyarlóság fogalma a társas kapcsolatokban erősen viszonylagos. Ha mindkét fél tenni akar azért, hogy "feldobják" a szexuális életüket és közösen keresnek idegen férfit, nőt, esetleg párt, akkor ez semmiképpen nem tekinthető gyarlóságnak. De joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi van akkor, ha csak az egyik kacsintgat így kifelé? Akkor ő gyarló?
Az ember mindig tudja, hogy mi az, ami számára megfelelő mértékű és minőségű szexuális izgalmat nyújt. Optimális esetben egy párkapcsolat első szakaszában a két ember között ez a jellemző. Az idő múlásával, amikor már egymást minden tekintetben kiismerték ez az érzés csökken, megszokottá válik a szex, általában ugyanott, ugyanazzal, ugyanúgy történik minden. Egy idő múlva ez már unalmassá válik, nem adja meg azt a szükséges és elvárt szexuális izgalmat, amit keres bárkiről is legyen szó. Tudom, hogy a következő gondolatommal sokan vitatkozni fognak, de akkor is leírom a véleményemet: nem tartom gyarlónak és elítélendőnek azt, ha valaki igyekszik megtalálni azt a szexuális örömforrást a társán kívül, akitől megkaphatja azt, amit a társa már nem tud megadni neki. Senkinek nem kell önmagát "eltemetnie" csak azért, mert a szex már nem olyan a társával mint régen. Kissé cinikusan szokták megjegyezni, hogy "nem kopik", így nem kell attól tartani, hogy egy ilyen kilengés - ha egyébként kellően óvatos az érintett, bármilyen módon észrevehetően változni fog. Legfeljebb a hangulata lesz feldobottabb és jobban fogja érezni magát a bőrében. És az baj? Semmiképpen.
A konzervatívabbak persze most már gyűjtik a köveket a kövezésemhez. Ezért azt azért hozzátenném gyorsan, hogy ha ezek a kikacsintgatások rendszeresekké válnak, akkor mégis célszerű azon elgondolkodni, hogy van-e értelme a régi kapcsolatot tovább folytatni.
